Ősszel is keresik a prosztatarákos betegeket és orvosaikat

A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság és a Magyar Urológus Társaság szakmai partnerségével fut az országos sajtópályázat, melynek célja, hogy a szerkesztőségek napirendre vegyék a prosztatarák témáját.

OperatőrA kiíró szervezetek ősszel is várják a riportokat, interjúkat arról, mit jelent prosztatarákkal szembesülni, milyen gyógyulási lehetőségei, kilátásai, életesélyei vannak a betegeknek.

A Rákgyógyítás.hu nonprofit betegtájékoztató portál médiapartnerségével fut a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság, a Magyar Urológus Társaság, a Gyógyulj Velünk Egyesület és a MÚOSZ Egészségügyi Szakosztályának közös, a Janssen-Cilag Kft. által támogatott 800 ezer forint összdíjazású egészségügyi médiapályázata, amelynek a prosztatarák – a betegség gyógyítása, a betegséggel való együttélés – áll a fókuszában. A pályázat 2015. április 10-én nyílt meg, az azóta a témában megjelent anyagok nevezhetők, a végső határidő 2015. október 12.

A pályázatot jegyző szervezetek bármely formátumú és elérésű médiumban megjelent objektív vagy szubjektív anyagot – összeállítást, tudósítást, betegtörténetet, interjút, riportot egyaránt – várnak. A kiíró szervezetek kiemelten fontosnak tartják az országos mellett a helyi szerkesztőségek bevonását is, így az elbírálásnál nem szempont az adott médium olvasóinak, hallgatóinak, nézőinek száma: a cél, hogy mind a helyi és regionális, mind az országos médiában minél többféle megvilágításban szó essen arról, mit is jelent ma prosztatarákkal szembesülni, milyen lehetőségei és korlátai vannak a gyógyulásnak, milyen kilátásai, életesélyei vannak a betegeknek.

A kiírást jegyző betegszervezet és az orvostársaságok háttér-információkkal, interjúk szervezésével az egész ország területén segítséget nyújtanak betegegyesületi, szakorvosi kapcsolatokkal az újságíróknak. Eredményt a Magyar Urológus Társaság novemberi kongresszusának sajtótájékoztatóján hirdetnek.

A hivatalos pályázati kiírás PDF formátumban itt érhető el

További információk és interjúszervezés:
B. Papp László programmenedzser, sajtószóvivő
(0630) 261-8789
sajtopalyazat@gmail.com