“Nem a társadalomnak, a betegeimnek tartozom elszámolással”

Ön szerint hol lehetne a limit, mondjuk hány millió forintot érhet meg egy évnyi túlélés? – tették fel a kérdést Bodoky Györgynek, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnökének.

prof. dr. Bodoky György

Bodoky György

– A betegek jelentős része olyan késői stádiumban érkezik az onkológushoz, hogy szinte már esélytelen a gyógyulása, jóllehet a betegség korai szakaszában akár egy sebészeti beavatkozás is elegendő lehet ahhoz, hogy végleg legyőzzük az adott rákot – ad némi magyarázatot a rossz statisztikai adatokra a Népszavának adott interjúban Bodoky György professzor, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztályának vezetője.

Csakhogy a gyakorlatban még az éber betegeknek sem könnyű eljutni a megfelelő orvosig. Ezt mutatja egy alig hatvanéves asszony, Sarolta esete is. Ő elment a szűrésre, a mammográfia kimutatta a gyanús csomót, s a biopszia igazolta a rákot. A csomó közben egyre nőtt a mellében, sőt az asszony hónaljában is lett egy. Amikor kétségbeesve megint elrohant a háziorvoshoz, hogy most mi legyen, azt a választ kapta: keressen egy onkológust, mert szükség van még egy MR-leletre, arra pedig a háziorvos nem adhat beutalót. Csakhogy az asszony azt se tudta, hol keresse azt az onkológust. Ismerősök, szívességi alapon szereztek számára egy kórházi onkológiára szóló beutalót a vizsgálatra, ez meg is történt, de most megint szívességet kér a rendszerben jártas barátoktól: mit csináljon, hova menjen a lelettel?

– Van hiba a betegút szervezésben – ismeri el a professzor – sokszor valóban túl kacskaringós az út, túl sok idő telik el az első gyanú észlelésétől a kezelésig. Jó lenne a háziorvosi kompetenciákon igazítani, mert az őrtoronyban nekik kellene állniuk. Azaz az első gyanú esetén adja ő a beutalót, értékelje a leletet, szervezze a továbbiakat. A mostani rendszerben a háziorvos jogai korlátozottak, a szakorvosok pedig nagyon túlterheltek. Számukra szinte áttekinthetetlen, hogy a betegeik tömegéből ki éppen hol tart a vizsgálatokkal. Sokszor nem is tudja észben tartani, hogy éppen ki után kellene nyúlnia, rákérdeznie, hogy az illető még miért nem jött vissza a lelettel, hol akadt el.

Bodoky hozzáteszi: bár még csak fél egy van, eddig hozzá ma már 36 beteg jött kemoterápiára, 47-en pedig kontrollra.

– Egy az osztályunkról Svédországba távozó orvos mesélte, hogy ott a munkaszerződése szerint egy betegre minimum 30 percet kell szánnia, azaz a maximum napi nyolcórás műszakja alatt legfeljebb 14 beteggel találkozik. Arra nem tudom a pontos választ, minek kellene történnie, hogy a beteg időben odaérjen az onkológushoz. Ám, ha valaki felhív, hogy kezelésre van szüksége, akkor azt mi itt a Szent László kórházban fogadjuk. Erről az osztályról senkit nem küldenek el, és tudtommal hasonló a helyzet más onkológiai centrumokban is ahol ezt az intézményekre szabott betegellátási kvóta lehetővé teszi.

Az sem lenne ördögtől való – vetjük közbe –, ha a beteg számára átlátható lenne a rendszer. Pontosan megismerhetné a kivizsgálás, a kezelés menetét. Látná milyen lehetőségek vannak, hol vannak a zsákutcák.

– Egyetértek, nagyon is szükség volna erre. Hiszem, hogy annak a betegnek kedvezőbbek az életesélyei, aki tisztában van a betegsége súlyával, kimenetelével, gyógyíthatóságával. Az ilyen beteg sokkal együttműködőbb a kezelésben és egyszerűbb, egyszersmind hatékonyabb is a felvilágosítása. Ezenkívül éppen e tudása miatt jobb a társadalmi érdekérvényesítő képessége is. Az igazi “túlélő” megtalálja a legújabb tudományos eredményeket, nem hagyja magát lerázni a rendszerben, és nekünk, az orvosoknak is ő a jó beteg. Sok kollégám ódzkodik az interneten tájékozódó betegektől, akik mindennek utánanéznek és kérdeznek. Én épp az ellenkezőjéről vagyok meggyőződve, ezért is alapítottam a Rákgyógyítás folyóiratot. Az egészségbiztosító például bizonyos daganattípusok esetében rögzíti, hogy melyik centrumban milyen gyógyszerrel és mennyire hatékonyan kezelik a betegeket, jó lenne, ha ezek az adatok is nyilvánosak lennének a betegek számára is.

A nyár elején zajlott onkológiai világkongresszuson ismertettek egy klinikai vizsgálatot. Az amerikai és kanadai kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a beteg informáltságának milyen hatása van a túlélésére. A kísérletbe bevont emberek kaptak egy online felületet, melynek segítségével kapcsolatba tudtak lépni egy nővérrel, akitől kérdezhettek. Ő nem csak abban segítette őket, hogy miként értékeljék esetleges panaszaikat, mikor forduljanak orvoshoz, hanem mentális támogatást is nyújtott. A vizsgálatban résztvevő betegek átlagos túlélése négy hónappal volt jobb, mint azoké, akik nem részesültek ebben a szolgáltatásban. Átláthatóbbá, a beteg számára is érthetőbbé kellene tenni, hogy mennyit tud ma a társadalom áldozni egy minőségi életévre.

– Ön szerint hol lehetne a limit, mondjuk hány millió forintot érhet meg egy évnyi túlélés?

– Ezt az egészségügyi közgazdászok dolga megmondani. Mint orvos azt mondom, hogy az összes gyógyszerre szükségünk van, minden betegnek mindent meg akarok adni, amivel segíthetek rajta. Nem a társadalomnak tartozom elszámolással, hanem a betegemnek. De elfogadom egy objektív, szakmailag felkészült közgazdász véleményét arról, hogy nem mindenkinek jut minden, mert a magyar társadalomnak csak ennyire futja.

– A hétköznapokban azért öné a döntés. Hogyan teszi? Mindenkibe önti a gyógyszert, akkor is ha tudja: értelmetlen, mert közel a vég, se javulás, se egyéb pozitív hatás nem várható?

– Ez nem fekete vagy fehér. Például az immunterápiák a betegek 10-12 százalékának hosszútávú túlélést hoznak. (Az immunterápia a szervezet természetes védekezőképességét használja ki.) Ám ezen gyógyszerek esetében nem lehet megmondani előre, kinek hatásos és kinek nem. Százból csak 10-12 betegnél működik, a többi meghal ugyanúgy, mintha nem kapta volna. Onkológusként azt mondanám, adjuk mindenkinek ezt a gyógyszert, a közgazdász erre viszont azt mondja, nem fizethetünk sok millió forintot akkor, ha csak egy a tíz arányban hatékony. A gyakorlatban minden olyan terápiát megpróbálok a betegeknél ami elérhető, azaz finanszírozott. Véleményem szerint a jelen magyar onkológiai ellátásban európai színvonalú az innovatív gyógyszerek elérhetősége. Soha nem ajánlok olyan terápiát, amiért fizetnie kellene, de ha a beteg megkérdezi, akkor természetesen elmondom ezeket a lehetőségeket is. Nem könnyű egy kétségbeesett betegnek megmondani, hogy már annyira rossz az állapota, hogy már egyik szer sem segíthet rajta. Ha az onkológus nem tudja meggyógyítani a betegét, akkor az a dolga, hogy a halálához vezető utat minél méltóságteljesebbé tegye.

– Mindig megmondja a betegeinek, hogy mi vár rájuk?

A teljes interjú a Népszava oldalán olvasható végig


Kapcsolódó cikkek

MKOT 2017. Minden jog fenntartva. Website by Ranlom