Miniszteri és államtitkári nyilatkozat a rákellenes világnapon

Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egy fővárosi szűrőnapon. Egy másik rendezvényen, az Országos Onkológiai Intézetben az eddigi eredmények ismertetése mellett úgy fogalmazott: az onkológiai okú halálesetek számának stagnálása helyett azzal lehetünk elégedettek, ha elkezd csökkenni ez a mutató. Balog Zoltán miniszter ugyanitt azt mondta: uniós összehasonlításban nem állunk túlságosan jól ebben az ügyben.

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) által rendezett február 2-i szűrőnapon Ónodi-Szűcs Zoltán a kiemelte: a betegség nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi probléma is. Fontos, hogy az emberek rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon, mert minél előbb felismerik a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra – fogalmazott. Az MTI tudósítása szerint Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta: Magyarországon mindenfajta szűrés elérhető, sajnos azonban kevesen vesznek részt ezeken.

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére – mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője február 4-én, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét. A miniszter elmondta, a fejlesztések eredményeként olyan – megújult gép- és informatikai parkkal felszerelt, új tömbbel kiegészülő – onkodiagnosztikai komplexum jön létre, amely jelentősen csökkenti a betegek számára a várakozási időt, és mindenben megfelel a 21. századi elvárásoknak. Kiemelte, hogy a most átadott berendezés nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az első ilyen eszköz állami intézményben.

Balog Zoltán a rákellenes világnapon tartott eseményen hangsúlyozta: napjainkban a nem fertőző krónikus betegségek, köztük a vezető haláloknak számító rák jelenti a legnagyobb kihívást az egészségügyben, utóbbi évente 80 ezernél több megbetegedésért és mintegy 33 ezer halálozásért felelős. Ez az összes halálozás több mint egynegyede, és „uniós összehasonlításban sem állunk túlságosan jól ebben az ügyben”, tette hozzá kiemelve, hogy a visszaszorítás legfontosabb eszköze a szűrés, valamint az azon való részvétel arányának emelése. E téren Balog Zoltán szerint „nem jók” a számok, hiszen az emlőszűrésen a potenciális érintettek 40-50, a méhnyakszűrésen 30 százaléka vesz részt, ugyanakkor a kormányzat célja e mutatók 70 százalékig emelése, „ami nagyon sok életet megmenthet”.

Ónodi-Szűcs Zoltán itt arról beszélt: 2012-ig évről évre emelkedett az onkológiai okú halálozások száma, azóta ezt a trendet sikerült megállítani, amiben szerepe van a nemdohányzók védelméről vagy a népegészségügyi termékadóról szóló törvénynek, a HPV elleni oltásnak és a „14 napos szabálynak”. Azt gondolom, hogy ez mind kevés volt, mert 2010-hez képest csak ebben az évben már 60 milliárd forinttal többet költünk onkológiai ellátásra – fogalmazott az államtitkár, a nyolc évvel ezelőtti, 138 milliárdos és az idei, 200 milliárd feletti összeget állítva szembe egymással. Hozzátette: ez idő alatt kicserélték a besugárzó eszközök kétharmadát-háromnegyedét, így a korábbinál sokkal pontosabb, kevesebb mellékhatással, szövődménnyel dolgozó eszközzel gyógyíthatnak a szakemberek. Hangsúlyozta: az onkológiai okú halálesetek számának stagnálása helyett „azzal lehetünk elégedettek, ha elkezd csökkenni” ez a mutató.

Amint azt az MTI hírül adta, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az eseményen arról beszélt: a tavalyi adatok szerint Magyarországon száz halálozásból 26-ért felelős daganatos megbetegedés; az EU-n belül Szlovénia 32-es mutatója a legrosszabb, de a magyar szint feletti arányt produkált Hollandia, Írország és Dánia is.