Mi sikerült és mi nem az OEP leköszönő főigazgatójának?

Megvált az új egészségügyi államtitkár Sélleiné Márki Máriától, az OEP főigazgatója a Magyar Időknek adott interjúban értékelte hivatalban töltött 5 évét.

Sélleiné Márki Mária

Sélleiné Márki Mária

– Mit tart az elmúlt öt év legfontosabb eredményének?
– Amikor elvállaltam az egészségbiztosító főigazgatói posztját, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az OEP-et ügyfél-, illetve betegközpontú szervezetté alakítsuk, amely valódi szolgáltatóként működik. Ehhez a belső működést és a külső kapcsolatokat is felülvizsgáltuk, átalakítottuk, így egy stabil, a korábbinál hatékonyabban működő szervezet jött létre. A visszajelzések alapján sikerült elérnünk, hogy ma már mind a biztosítottak, mind az egészségügyi szolgáltatók, legyen szó kórházakról vagy gyógyszercégekről, partnerként és nem egy megközelíthetetlen hivatalként tekintenek ránk. Azt gondolom, nem szerénytelenség, ha azt mondom, nem egyszerű zökkenőmentes finanszírozási hátteret biztosítani 9,7 millió magyar állampolgár egészségügyi ellátásához. Ez éves szinten több mint 1300 milliárd forint kifizetését jelenti mintegy 20 ezer egészségügyi szolgáltatónak úgy, hogy a folyamat teljes egészének jogszerűnek, ellenőrizhetőnek és átláthatónak kell lennie. Azért ez nem kis feladat.

– Évtizedeken keresztül a gyógyszerkassza bizonyult a költségvetésben a leggyengébb láncszemnek. Úgy tűnik, azzal, hogy a kormány és az OEP jottányit sem engedett a Széll Kálmán-terv drasztikus előírásaiból, sikerült ezen változtatni.
– Teljesítettük a Széll Kálmán-terv elvárásait. A gyógyszercégek eleinte nehezen fogadták el, de végül is sikerült egy mindenki számára követhető, áttekinthető, részben új gyógyszer-támogatási rendszert kiépítenünk. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy úgy teremtsük meg a gyógyszerkassza egyensúlyát, hogy az szakmailag megalapozott, hosszú távon is fenntartható legyen, és legfőképpen a betegek hozzáférjenek a gyógyulásukhoz szükséges medicinákhoz.

– Mi az, amit nem sikerült elérnie a kitűzött célok közül?
– Bár sokan azt gondolják, hogy az OEP-nek számos kérdésben van döntési jogköre, ez koránt sincs így. Sőt, a mi lehetőségeink igencsak korlátozottak. A jogalkotók döntenek például arról, milyen egészségügyi ellátások, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök járnak térítésmentesen, illetve támogatással, jogszabályok rögzítik a finanszírozás, illetve a támogatás mértékét, vagy határozzák meg, milyen feltételekkel lehet új egészségügyi technológiákat, új szolgáltatókat, új kapacitásokat befogadni a társadalombiztosítási finanszírozásba. Mi legfeljebb döntés-előkészítő javaslatokkal élhetünk. A finanszírozási rendszer észszerűbbé tétele érdekében rendszeresen megtettük ezt, ebben az évben pedig a finanszírozás komplex átalakításáról is elkészítettünk egy javaslatot az államtitkárság részére.

A teljes interjú a Magyar Idők oldalán olvasható.