Mennyit hoz(hat)nak a klinikai kutatások a konyhára?

Ami ez utóbbi összeg belső megoszlását illeti, az összeg 70 százaléka a konkrét résztvevőknek jár, az arány csökkenésével csökken az orvosok, szakalkalmazottak, adatbevivők motiváltsága is. Az intézmények haszna áttételes, bár nagyon fontos: megtartják a kiváló munkatársakat, akiknek többletjavadalmazása sem rájuk hárul. De mindez nem csak a forrásteremtésben jelent előnyt. Egyrészt gyorsan adaptálódnak az innovatív terápiás protokollok, ily módon a szakemberek hamar megismerkednek a legújabb terápiákkal, rendszerszemlélettel. Mindeközben több száz beteg ingyen hozzájut a legkorszerűbb terápiákhoz.

A szakértő szerint körülbelül 20–30 százalékkal tovább lehetne növelni a klinikai kutatásokból származó bevételt. Ehhez azonban gyorsítani kell a szerződéskötést, rendezni szükséges a munkajogi bizonytalanságokat, vagyis meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a kutatás résztvevőihez ne kiskapukon keresztül érkezzék meg a munkájukért nekik járó pénz. Gondot okoz az is, hogy hiányzik a diagnosztikai díjak központi szabályozása. Egy utcáról betérő vagy külföldi beteg az OEP-finanszírozás háromszorosát fizeti egy CT-vizsgálatért, míg az innovatív cégek gyógyszervizsgálatánál ötszörös árat számláznak az egészségügyi intézményekre települt magánszolgáltatók.

Míg az „aranykor” utolsó évében – a gyógyszer-gazdaságossági törvény életbe lépése előtt – a koleszterinszint-csökkentők vezették 20 milliárd forinttal az éves gyógyszerforgalmat, a piac átrendeződésének eredményeként 2011-ben már biológiai készítmények is előkelő helyre tornázták fel magukat a top tízes listán. Ugyanakkor az alacsonyabb, normatív támogatás helyett a gyógyszerfelírás eltolódott a 100 százalékban támogatott készítmények irányába. Valami módon meg kellett állítani ezt a folyamatot, emlékeztetett a Széll Kálmán Terv megjelenése körüli időkre az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ártámogatási főosztályának vezetője. Mivel politikai döntés született arról, hogy a gyógyszerek támogatását nem lehet csökkenteni, megkezdődött a „belső forrásallokációs váltás”, ami Bidló Judit szerint a rendszer felülvizsgálatát, a belső hatékonyság növelését jelentette.

Ugyanakkor a természetbeni ellátásokon belül csökkent a gyógyszertámogatásra fordított összeg aránya, ami a főosztályvezető szerint „nem feltétlenül világtendencia”. Ne felejtsük el – tette hozzá –, hogy a Széll Kálmán Terv téves feltételezésen alapult, amikor deklarálta, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadásokon belül extrém módon sokat költünk gyógyszerek támogatására. Akkoriban nálunk még az onkológiai és a biológiai szereket is a járóbeteg-ellátás keretében finanszírozta az egészségpénztár, azokkal az országokkal szemben, amelyek adataival összehasonlították a hazaiakat.

A belső forráskeresés eredményeként a világ talán legösszetettebb támogatási rendszere jött létre Magyarországon. A főosztályvezető ezek közül többek között a tételes elszámolást emelte ki, amelynek segítségével egy eredményességalapú finanszírozás talpköveit sikerült letenni. A célkeresztben továbbra is a hatékonyság, a különböző kockázatmegosztási technikák állnak.

A teljes összefoglaló a PharmaOnline oldalán olvasható.