Lezárult a győri onkológiai centrum fejlesztése

A teljes egészében európai uniós forrásból megvalósult fejlesztésről elhangzott: a 2013 októberében kezdődött beruházás keretében újakra cserélték az elavult eszközöket, amelyekkel a daganatos betegségek mintegy kilencven százalékát tudják diagnosztizálni és kezelni.

Fotó: MTI- Krizsán Csaba

Fotó: MTI- Krizsán Csaba

Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház (PAMOK) főigazgató főorvosa elmondta: a két és fél éve átadott C épület mínusz egyedik szintjén évente 1000-1200 daganatos beteget látnak el jelenleg, ez a szám a centrum működésével nőni fog.

A főigazgató hozzátette: az agy- és gerincdaganatok egy részét csak olyan speciális besugárzóval lehet kezelni, amely a régióban Szombathelyen, a Markusovszky Kórház regionális onkológiai centrumában található. Az ilyen jellegű megbetegedések kicsi aránya miatt az az eszköz elegendő a Nyugat-Dunántúlon. A szombathelyi, valamint a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház hamarosan elkészülő onkológiai centrumával együtt négy megyében mintegy 1,3 millió embert tudnak majd magas színvonalon ellátni. Az együttműködés keretében rendszeresek az orvosi konzultációk, és egy egységes informatikai rendszeren kérhetők le a betegek MR- (mágneses rezonanciás) és CT- (komputertomográfiai) felvételei.

Varga Gábor, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ észak-dunántúli térségi igazgatója elmondta, hogy az országban évente 80 ezer új onkológiai beteget regisztrálnak, a nyilvántartott betegek száma pedig 300 ezer. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szív- és érrendszeri betegségek mögött a daganatos megbetegedések jelentik a második leggyakoribb halálokot.

Az elmúlt hétéves európai uniós ciklusban mintegy húszmilliárd forintból fejlesztették a magyarországi onkológiai ellátást – mondta Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára. Közölte: jelenleg az ország 14 helyszínén zajlanak az onkológiai ellátást fejlesztő beruházások.