Könyvbemutató: 200 válasz az uroonkológiából

Bodoky György, az MKOT tiszteletbeli elnöke és B. Papp László szerkesztő mutatták be a „200 kérdés – 200 válasz” könyvsorozat új kötetét, az uroonkológiai daganatokról szóló betegedukációs kötetet a Gyógyulj Velünk Egyesület által szervezett rendezvényen.

_55-gyogyulj_velunk-180222-A40A9333Bodoky György áttekintést adott az uroonkológiai daganatok, azaz a veserák, a húgyhólyagrák, a prosztatarák és a hererák kezelési lehetőségeiről és korlátairól, majd megválaszolta a résztvevők kérdéseit. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta: egy jól informált beteg egészen biztosan sikeresebben kezelhető, mint az, aki a homokba dugja a fejét. Kiemelte: a hiteles és pontos betegedukáció megkönnyíti a szakorvosok számára is az együttműködést a betegeikkel, mert a tájékozott és nem félreinformált beteg tisztában van az alapvető tudnivalókkal, s érdemi kérdések megbeszélésére lehet fordítani a rendelkezésre álló szűk időkeretet, ami egy rendelésen rendelkezésre áll.

A Gyógyulj Velünk Egyesület rendezvényén daganatos betegek és hozzátartozók, valamint újságírók vettek részt. Az érintettek az ország minden részéből érkeztek, hogy első kézből kapjanak információkat, tapasztalatot cseréljenek és feltehessék kérdéseiket az előadóknak. A betegszervezet minden hónap utolsó csütörtökén szervezi betegedukációs programjait, amelyeken bárki, egyesületi tagság nélkül részt vehet.

B. Papp László egészségügyi szakújságíró, a Rákgyógyítás.hu és a Rákgyógyítás Magazin főszerkesztője kiemelte: a megjelent kötet 200 válaszának összeállításában a teljességre törekedtek, ezért nemcsak a gyógyulás lehetséges lépéseit és módjait mutatták be, hanem a pszichológiai krízisekre, a fájdalomcsillapítás, a hospice témakörére is kitértek. Kiemelte: minden egyes betegnek abban a tudatban és reményben kell elindulnia a kezelések nehéz útján, hogy bárkinek esélye lehet a terápiákra legjobban reagáló, a betegséget legyőző emberek táborát gyarapítani, de a betegtájékoztatás akkor hiteles, ha a rossz kimenetelekről is szól. Hasonló szerkesztési elvek mentén született meg a vastagbélrákról és végbélrákról szóló első kötet is, amelynek az uroonkológiai könyv a folytatása.

A 6 ezer példányban megjelent ingyenes könyv országszerte eljut az onkológiákra és az urológiák egy részébe, megkapják betegszervezetek, valamint a Gyógyulj Velünk Egyesület folyamatosan postázza közvetlenül a betegeknek is a könyvet.