Gyurcsányt, Orbánt és Győzikét a rákszűrésre!

hvg.hu: A gyógyszergyártók lobbierejét ismerjük. Az önöké hogy áll?

B. Gy.: A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság szervezésében szakmai fórumokat, konferenciákat szervezünk. 2007-ben például Az emberi élet értéke címmel tartottunk egy rendezvényt, ahol közgazdász, filozófus, OEP-főigazgató, társadalompolitikus, orvos próbált valamilyen választ adni az ezzel kapcsolatos kérdésekre. A beszélgetések konklúziója az volt: korlátot kell szabni a kiadásoknak egy országban. Ennek azonban 3 lépcsőfoka van. Az egyik az orvos, aki ebben az önkorlátozásban nem vállalhat szerepet. A legtöbb, amit tehet, hogy elmondja: egy adott terápiával a beteg jobban jár. Következő szereplőként belép az egészségpolitikus, aki valamilyen szempontok alapján sorrendiséget állít fel, vagy regulációs mechanizmusokat határoz meg. Őt pedig a döntéshozó politikus követi, s az ő felelőssége, hogy a társadalom, a nyilvánosság előtt prioritásokat állítson fel. A konferencián például elhangzott, hogy egy kilométer autópálya árából hány emlődaganatost lehet meggyógyítani. Ez nyilván demagógia, és nem gondolom, hogy például Nyíregyházára nem kell autópálya, de azt akarom, hogy tudják az emberek: ma Magyarországon évente csak 15 km autópálya építési költségét fordítjuk a többszázezer daganatos honfitársunk gyógyítására. Míg az útépítés történhet később a gyógyítás sajnos utólag nem lehetséges.

hvg.hu: A sokkoláson túl mire elég az ilyen összehasonlítás?

B. Gy.: Az ilyen adatok arra jók, hogy az emberek elgondolkodjanak és eldöntsék, számukra mi a fontossági sorrend. Ha ez megvan, akkor pedig érvényesítsék akaratukat azzal, hogy olyan politikust választanak, amely az ő elképzeléseiket képviseli. Egy magára valamit is adó tudományos társaság nagyon sokat tehet a közönség felvilágosításáért, mi (a Magyar Klinikai Onkológusok Társasága – a szerk.) például rakgyogyitas.hu cimmel honlapot is működtetünk, hogy többet tudjon a magyar ember arról, mi a rák, mit lehet tenni ellene, és harcoljon ezért a maga szintjén, például a választások alkalmával.

hvg.hu: A lakosság nyomásgyakorlásán túl mivel lehet hatni a politikusokra?

B. Gy.: Semmivel. A büdzsé erősebb, mint az én hatni akarásom. Pedig a politikusnak biztosan nincs olyan választója, aki valamilyen módon ne kerülne kapcsolatba a daganatos megbetegedéssel. Hetvenezer új megbetegedés van évente, s legalább 350 ezren élnek daganatos betegséggel. Egy átlag magyar szavazó környezetében kell, hogy legyen rákos ember. Tény, hogy népbetegséggé vált a rák.

hvg.hu: Mondják, ha valamelyik képviselő kerekesszékbe kerülne, vélhetően megoldódna az akadálymentesítés kérdése. Bár kegyetlen a feltevés, de volt rá példa, hogy valakin emiatt látott változást?

B. Gy.: A személyes élmény mindenkit megüt, ilyenkor sokkal alázatosabbá válnak az emberek adott kérdésekkel kapcsolatban. De ez persze nem csak a politikusokra igaz.

hvg.hu: Az onkológusok többsége nem támogatja az alternatív gyógymódokat, miközben a klinikai orvoslás és a természetgyógyászat „összedolgozását” sokan indokoltnak tartanák.

B. Gy.: Az a tapasztalatom, hogy nincs olyan daganatos beteg, aki ne fordulna valamilyen alternatív terápiás lehetőséghez. Azt nagy hibának tartanám, ha a betegeim letagadnák, hogy milyen egyéb alternatív kezelésekkel próbálkoznak. És nyilván ezt tennék, ha azt sugallanám, hogy elzárkózom. Ugyanakkor nagyon szűk mozgásteret hagyok ezeknek a dolgoknak. Egy szempontom van: bizonyított-e a hatása ezeknek a készítményeknek. Az onkológiai gyógyszerek nagyon szigorú procedúrán haladnak keresztül, amíg eljutnak az alkalmazásig, ez akár tíz év is lehet. Ez nagyon hosszú és nagyon költséges folyamat, amelyen a legtöbb alternatívnak mondott készítmény nem megy végig. Nekünk nincs alapvetően azzal bajunk, hogy egy készítmény a skolasztikus medicina falait lerombolja, de tudnunk kell, hogy milyen a hatása.