Emberéletek forintra átszámítva

NépszabadságA betegek kezelésének nyilvánosan ritkán tárgyalt aspektusáról, az életben tartás költségeiről rendezett konferenciát a Népszabadság és az M&H Communications tanácsadó cég. A legfőbb tanulság: az egészségügyben a döntések forintosíthatók, ám a szükséges adatokat csak részben ismerjük. A konferencián az MKOT álláspontja is elhangzott.

Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca államtitkára arról beszélt, Magyarországon most induló reform már egészséggazdasági számításokon alapul. Kaló Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem egészséggazdaságtani intézetének vezetője szerint tudni kell, hogy melyik terápia hány forintból „állít elő” egy életévet. Az egészségügyből ez a tudás azonban többnyire hiányzik, így a finanszírozásról szóló döntések nem átláthatóak. A forintosítás nehézségeiről szólva Skultéty László, a GKI Egészségkutató Intézet ügyvezetője elmondta: nincs egzakt, széles körben elfogadott eljárás még annak megállapítására sem, hogy egy dolgozó, adófizető polgár egy éve mennyit ér. Dózsa Csaba, a Magyar Egészséggazdaságtani Társaság elnöke ehhez annyit fűzött hozzá: egyre kevésbé lehet az orvos az egyszemélyi döntnök, a prioritásokat a társadalomnak kell eldöntenie.

Olykor nagyságrendi különbségek mutatkoznak azonos diagnózisú betegek ellátási költségeiben a szakmai protokollok be nem tartása miatt – állította Székely Tamás, az OEP főigazgató-helyettese az onkológiai ellátásról. Négy telephelyen 45 épületben nem lehet költséghatékonyan működni – hangsúlyozta Repa Imre, az egészségügyi reformbizottság kórházigazgató tagja. Az egészséghez való alkotmányos jog nem alapjog abban az értelemben, hogy teljesítését a gazdasági erő gátat szabhat – szögezte le Kismartoni Judit orvos-jogász. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság elnöke szerint ugyanakkor az elmúlt időben minőségi javulás volt a daganatos betegségek gyógyszeres kezelésében. Kopper László, a Patológiai Kísérleti Rákkutató Intézet igazgatója mindezt azzal egészítette ki: a molekuláris diagnosztika hatékony: 300 euróért megmondja, érdemes-e szedni egy 10 ezer eurós gyógyszert.