Egymillió látogatás a Rákgyógyítás.hu portálon

Meghaladta az 1 millió látogatást a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság partnerségével működő nonprofit, hirdetések nélküli betegtájékoztató portál, a Rákgyógyítás.hu éves forgalma.

Prof. Dr. Bodoky György

Prof. Dr. Bodoky György

– Egyre jelentősebb szerepet kap az ismeretterjesztésben és az orvos-beteg kapcsolatok alakulásában az online betegedukáció, s ebben az onkológia területén Magyarországon egyre jelentősebb szeletet vállal magára a Rákgyógyítás.hu portál. Ezt támasztja alá, hogy a 2006-ban alapított, idén 10 éves jubileumát ünneplő betegedukációs honlap éves forgalma 2015-ben meghaladta az 1 millió látogatást – számolt be a portált és a hozzá kapcsolódó nyomtatott Rákgyógyítás Magazin kiadóként jegyző Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány elnöke, Bodoky György a betegedukációs misszió eredményeiről.

A kiadó célja nem az általános olvasottság növelése, hanem hogy aki daganatos betegségekről hiteles információkat keres, az rátaláljon a Rákgyógyítás.hu információira. Ez jelentős részben mára megvalósult: a portál látogatóinak több mint 80 százaléka a Google kereső révén jut el az oldalra, ami jelzi a portál tartalmának relevanciáját és az oldal virtuális térben való beágyazottságát.

B. Papp László

B. Papp László

Amint B. Papp László főszerkesztő éves beszámolójából kiderül, az okos telefonok, tabletek és mobil internet elterjedésével egyre nagyobb az aránya azoknak, akik a zsebükben lévő telefon segítségével akár már a kórházban vagy onnan hazafelé menet az interneten néznek utána a diagnózisnak, a leletek idegen szavainak, keresnek hasonló problémával küzdő sorstársakat. A portál e tendenciára válaszul újult meg 2013 végén, s a technológiai újításokat a dinamikusan növekvő forgalom 2014-ben, majd 2015-ben is visszaigazolta. A 2016-os év eddig eltelt időszaka is azt jelzi, hogy a látogatottság ebben az évben is számottevően tovább nő.

Mivel sem a portál, sem a nyomtatott lap nem közöl hirdetéseket, ez egyrészt előnyt jelent a médiapartnerségi kapcsolatok kialakításában, a cikkek szélesebb körű terjesztésében, másrészt viszont a kiadást az alapítvány kizárólag adományokból tudja finanszírozni. Az ország minden onkológiai centrumába és számos betegszervezethez eljutó, postán is ingyenesen megrendelhető Rákgyógyítás Magazin kiadásához 2015-ben szükség volt más orvostársasággal való összefogásra is, ez mintaértékű együttműködés keretében a Magyar Tüdőgyógyász Társasággal valósult meg egy tematikus, s a szokásos 15 ezer helyett 25 ezer példányszámban kiadott lapszámmal. Hasonló együttműködésekre a kiadó továbbra is nyitott.

A Rákgyógyítás betegedukációs portfólió részletes éves jelentése ide kattintva PDF-ben letölthető.


Kapcsolódó cikkek

MKOT 2017. Minden jog fenntartva. Website by Ranlom