Az immunterápia egyik úttörője kapta az idei Debrecen-díjat

A személyre szabott daganatellenes immunterápia úttörője, Carl H. June kapta idén a „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” kitüntetést.

Carl H. June és Mátyus László - Forrás: Unideb.hu

Carl H. June és Mátyus László – Forrás: Unideb.hu

A 2003-ban életre hívott „Debreceni Díj a Molekuláris Orvostudományért” kitüntetés a molekuláris medicina területén nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket elért tudósok munkáját ismeri el, akiknek kutatási eredményei a betegellátásban is hasznosíthatók.

Fésüs László akadémikus, egyetemi tanár, a díjat odaítélő testület elnöke kiemelte: a molekuláris medicina témakörben évente több jelentős eredmény is születik. Az idei díjazott Carl H. June nevéhez kötődő daganatellenes immunterápiát a neves Science magazin 2013-ban az „Év áttörése” címmel illette.

Carl H. June orvos-kutató a Pennsylvania Egyetem Abramson Rákkutató Központjában a transzlációs kutatások vezetője. Vizsgálatainak középpontjában a beteg saját, de genetikailag módosított, a daganatára specifikus immunsejtjeivel végzett terápia (adoptív sejtterápia) áll. A módszer lényege, hogy a betegből vérvétel segítségével nyert immunsejteket (úgynevezett T-sejteket) egy mesterségesen konstruált felismerő receptorral (kiméra antigén receptor, angolul CAR) látják el, és visszajuttatják a betegbe. Az egyébként vírusokkal fertőzött sejtek elpusztítására szolgáló T-sejtek a CAR-receptorok segítségével a daganatos sejteket felismerik, és megsemmisítik azokat.

Carl H. June vezetésével a CAR T-sejtek klinikai kipróbálása rendkívüli sikereket ért el, mely során végstádiumú leukémiában szenvedő daganatos gyermekeknél és felnőtteknél a betegség visszahúzódott, és lehetővé vált a teljes gyógyulás is. June professzor kutatásai során – szintén genetikai módosításokkal – létre tudott hozni a HIV-fertőzésre rezisztens T-sejteket is, ami a HIV/AIDS betegség gyógyítására is reményt ad.

A díjazott nagy megtiszteltetésnek értékelte a Debrecen-díjat, ám hozzátette, hogy az elmúlt években körülbelül kétszáz kollégával dolgozott együtt a daganatkutatáson, melyet 2010-ben kezdtek el, és várhatóan 2017-ben megkaphatják a jóváhagyást az Egyesület Államokban az eljárás alkalmazására. June professzor arról is beszélt, hogy az első, leukémiával kezelt betege ma is jó egészségnek örvend, és nem újult ki a betegsége.

A Debreceni Egyetemről a Szöllősi János egyetemi tanár által vezetett Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet áll kapcsolatban a díjazottal, az ő technikáját alkalmazzák az intézetben végzett rákkutatások során emlőtumorral beoltott egereken. Szöllősi professzor szerint Carl H. June módszere a jövő ígéretes rákkutatása, és akár további együttműködési lehetőséget is lát  a két kutatócsoport között.

Carl June kutatómunkája elismeréseként számos rangos szakmai díjat kapott, s tagjává választotta az Egyesült Államok tudományos akadémiája is – tette hozzá Virág László tudományos dékánhelyettes.