A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság célja

MTIA daganatos betegségek egységes szakmai elvek alapján történő gyógyítása és az azonos színvonalú ellátás megteremtése a célja a Magyar Klinikai Onkológiai Társaságnak – mondta Szántó János professzor, a szerveződés elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Amint arról az MTI beszámolt, a szakmai szervezetet a daganatos megbetegedések gyógyszeres kezelésével foglalkozó klinikai onkológusok alapították az elmúlt év végén.

A professzor tájékoztatása szerint a társaság szeretné összefogni a Magyarországon dolgozó klinikai onkológusokat, s vállalnák rendszeres továbbképzésüket is. Az első tudományos ülést pénteken tartják Budapesten, amelyre belga, holland és német szakembereket is meghívtak – tette hozzá.

Bodoky György, a szervezet főtitkára kifejtette: azt is szeretnék elérni, hogy gyógykezelése alatt valamennyi daganatos beteg kerüljön valamilyen módon kapcsolatba onkológussal. Hangsúlyozta: Magyarországon ugyan nincs minden kórházban onkológiai osztály, azonban minden betegnek joga van ahhoz, hogy kezelésében legalább konzultánsként részt vegyen az onkológus.

A tájékoztatón elhangzott, hogy Magyarországon a daganatos megbetegedésben szenvedők mintegy 70 százaléka meghal, ami a legmagasabb aránynak számít a világon. Magyarországon a rosszindulatú daganatos betegségek a szívbetegségek után következnek a gyakoriság szempontjából. A halálokok között pedig minden negyedik esetben a rák valamelyik fajtája szerepel.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

MKOT 2017. Minden jog fenntartva. Website by Ranlom